Diósjenő

A közösségi tervezés mentorai

Budai Krisztina vidékfejlesztési szakember


biológia tanár, turizmus szakértő és térségfejlesztő menedzser. Magyarországon a Zöldutak Program (Greenways) „anyukája” (10 évig országos program vezetője, majd civil szervezeti vezetője). A környezettudatos, helyi értékekre és közösségi folyamatokra alapozott fejlesztési folyamatokban hisz, ezeben tevékenyen részt is vesz.

Tátrai Ádám építészmérnök


“Számomra az építészeti praxis alapvetése a társadalmi hasznosság. Feleségemmel, Stein Júliával közösen készített diplomamunkánkban egy egész falut szerettünk volna “megváltani” az építészet segítségével. Ezt továbbgondolva indítottunk útjára építőtábor sorozatunkat, melynek célja, hogy a kortárs építészet eszközeivel támogassuk egy közösség mindennapjait. Három kislányunk Rozi, Lina, Saci és kisfiúnk Zsigmond."

Kovács Vanda ifjúságfejlesztő, tréner

A KTT társalapítója, programvezetője. Közel tíz éve foglalkozik a gyerekek és fiatalok saját tereinek közösségi tervezésével és annak vezetésével. Építkező gyermektáborok vezetésében szerzett tapasztalatok alapján kezdte el foglalkoztatni az ifjúsági közösségi-tér-tervezés majd annak megépítése, azt kutatva, hogyan alakul, tanul az egyén és a közösség a folyamatban. Vallja, hogy a közös építésnél, nincs hatékonyabb csapatépítési folyamat.

A közösségi tervezés

A diósjenői közösségi tervezést a második évfolyam 2021 őszén indította el, mely folyamatában nyomon követhető a hallgatók által szerkesztett 
LÉPTÉK – TERVEZZÜNK KÖZÖSEN! – Facebook oldalon

Az iskolának két merőben különböző méretű és hangulatú udvara van Diósjenőn. Van a kisszünetekben használt belső, betonos kisudvar, ami elképesztően meleg tud lenni, és a csíkfogócskán kívül – a burkolatok találkozási pontjain lehet csak futni – nem sok játékra és pihenésre adott lehetőséget. Ide színes, strapabíró raklapbútorokat, hencsergőket terveztünk, melyeken egyszerre több kisebb csoport is kényelmesen elfér. A gyerekek vágyai szerint a felsősöknek és az alsósoknak is készült belőle egy-egy darab, ahogy az igazságos elosztással számoltunk a régi padok felújítása és elhelyezése során is. A krétafalat, melyre év végén írni szoktak, táblafestékkel erősítettük meg, és a benti játéklehetőségek bővítésére aszfaltfestést terveztünk. Fontosnak éreztük, hogy a leggyakrabban használt belső udvaron változtassunk, de látva a nagyudvar káprázatos adottságait, még fontosabb volt, hogy messziről jött emberként rámutassunk az abban rejlő lehetőségekre. Kevés
gyerek mondhatja el magáról, hogy az iskolaudvaráról olyan mesés kilátás várja, mint itt a Börzsöny. A kilátó, kinéző építményünk erre akarja felhívni a figyelmet. Egyrészt a belső udvarból kifelé invitál, másrészt megállít és rámutat a gyönyörű panorámára. Természetesen a tervezésben a játék kiemelten fontos volt, így inspiráltak minket a gyerekek rajzos tanácsai és a saját játékpedagógiai tapasztalataink is. Ez a kinéző, lehet bástya egy hócsatában, stég az Óperenciás tengeren, de rönklábainál akár barlang is, vagy a szomszédos királyi palota. Mert átellenében, a futó pálya másik oldalán pont rálátni az archaikus kisházunkra, ami
pont olyan, mint a gyerekrajzok házikója. Ahol folytatódhat, vagy kezdődhet egy másik játék és lehet egy fogócska menedéke épp úgy, mint egy osztály közös tízórai helyszíne. Melléje, ha nem is építményként, de térelemként kerültek elhelyezésre egy körben a tölgyfazsámolyok, melyek már az irányított játékhoz és a kültéri tanórákhoz is helyet adhatnak.