Dióhéjban

A KTT második évfolyama 2021 szeptemberében indult, a közösségi tervezések és -építések helyszíne két Nógrád megyei falu: Diósjenő és Nógrád. A helyszínekből eredően a második évfolyamunkra elsődlegesen Budapesten tanuló hallgatókat várunk.

Alapozó képzés

A KTT második évfolyama 2021 szeptemberében indult az alapozó képzéssel. A képzés intenzív, interaktív, informatív, de sokkal inkább látásmódra és hozzáállásra fókuszál, mint adatokra. Az alapozó képzés pontos időpontja: 2021. szeptember 12-19. Helyszíne – az első évfolyamhoz hasonlóan – a Pannonhalmi Bencés Főapátság Szent Jakab Vendégháza volt.

Az alapozó képzés képzői csapatának tagjai:

  • Beke Márton közösségi művelődési szakember, a KTT társalapítója, programvetetője,
  • Cseh András, Pro Architectura Díjas és Molnár Péter Díjas építész, oktató, a CAN Architects társalapítója (2017) és vezető tervezője, 
  • Kovács Vanda ifjúságfejlesztő, grafikus facilitátor, tréner, a KTT társalapítója, képzési vezetője és
  • Molnár Aranka közösségfejlesztő, a Közösségfejlesztők Egyesületének választmányi tagja. 

A képzői csapat tagjai bemutatása >>>
A képzés fő tématerületei >>>

Közösségi tervezések és -építések

A KTT második évfolyamának közösségi tervezései és építései két helyszínen valósulnak meg. Nógrád megye két faluja Diósjenő és Nógrád az együttműködő települések. A közösségi tervezések 2021. október, valamint 2022. május között zajlanak

A közösségi építések keretét adó építőtáborok egyhetesek lesznek (hétfőfől vasárnapig tartanak). A helyben történő munkálatok 2022 júniusában és júliusában zajlanak majd, s céljuk a közösségi tervezési folyamat végére elfogadott tervek megvalósítása, a helyiekkel közösen!

A második évfolyam képzését egy közös értékelővel zárjuk 2022. augusztusában. 

A közösségi folyamatok mentorai:

  • Budai Krisztina turizmus szakértő, vidékfejlesztési szakember és
  • Kovács Vanda ifjúságfejlesztő, tréner, a KTT társalapítója, programvezetője.

A mentorok bemutatása >>> 
A közösségi tervezés és -építés folyamata >>>

Diósjenő község

A 2800 fős település közvetlenül a Börzsöny keleti lábánál fekszik, ennek megfelelően az erdő, a hegy ősidők óta szervesen kapcsolódik a helyi emberek életéhez. A település valóban őskori múltra tekint vissza, hiszen már ebből a korból is tártak fel az emberi életre utaló nyomokat. A történelem több jelentős nyomot hagyott itt, például a falu határában található mező egy ókori csata színhelye volt: Marcus Aurelius itt ütközött meg a Római Birodalmat fenyegető barbár germán hadsereggel.
A falunak intenzív a civil élete. Aktív a két keresztény felekezet: a katolikus és evangélikus közösség számos ifjúsági és családi programot szervez. A falu szülötte az aktívan dolgozó Végh József helytörténész szakember, akinek Nógrád megye számos települése köszönheti feltárt történetét, helytörténeti kiadványait. Diósjenőn a kulturális és közösségi élet kulcsszereplője a Boróka Gyermekjóléti Egyesület, amely önálló közösségi házat üzemeltet (Boróka Ház), rendszeres művészeti, kézműves és hagyományőrző programokkal. A Boróka Egyesület tevékenységeit természetvédelmi programok is gazdagítják: alapfokú gombaismereti tanfolyamot és a hagyományossá vált „Gombaünnep”-et is több éve megszervezik.
Diósjenő földrajzi elhelyezkedésének köszönhetően a börzsönyi bakancsos turizmus egyik centruma, a turisták kedvelt célpontja; itt található számos túraútvonal kiindulópontja. Különböző kategóriájú szálláshelyek és éttermek is elérhető szolgáltatást nyújtanak az ide látogatóknak.
További információ: 
https://diosjeno.hu

Nógrád község

A Börzsöny lábánál található, 1600 fő lakosú Nógrád  a megye névadó települése, központjában, a vulkáni hegység előterében kiemelkedő kőzet-kúpon egy középkori vár romjai állnak.
Különlegesen szép fekvése mellett az aktív civil élet is figyelemre méltó a településen. Intenzív kórus élet, jótékony szerepet is vállaló hagyományőrzők, Várjátékok, termelői piac – néhány aktivitás a teljesség igénye nélkül, amely rendszeresen megtörténik a faluban; élő helyi közösséggel és egyre több látogatóval találkozhatunk ha Nógrádra jövünk. Az önkormányzattal szoros együttműködésben civilek tartják karban a Vár környékét, a finom vizű csurgó forrást, és civilek szervezik az adventi betlehemes játékot is. 
A Nagycsaládosok Egyesülete kezdeményezésére, civil összefogással jött létre az óvoda melletti mezítlábas park – amely mindenki számára nyitott pihenő, közösségi tér. Számos beköltöző család is aktívan bekapcsolódik a helyi akciók szervezésébe; a 10 millió fa kezdeményezéshez csatlakozó nógrádi csoport 2020 őszén több száz facsemetét ültetett el a falu területén. Külön csoportban cserélnek eszmét a biokertészkedés iránt érdeklődők, és aktív női kör, illetve csere-bere kör is elérhető. A Várparkolóban elindult a termelői piac szervezése, ahol a településen élő kézművesek és termelők kínálják portékáikat. Országos ismertségű kerámia műhely (BubutímART Manó Műhely), vadaspark és kutyaiskola is színesíti a falu életét.
További információ: 
http://nogradkozseg.h