Hírek

Bemutatjuk a KTT csapatát: Beke Márton

A Közös Pontok Nkft. alapítója, a KTT megálmodója. Művelődésszervező, okleveles ifjúsági szakértő, az ELTE közösségi és civil tanulmányok MA képzésének hallgatója. Részt vett több ifjúság-, vidék- és közösségfejlesztési célú támogatási program kidolgozásában, vezette a kulturális törvény megújítási folyamatát. Számos település közösségfejlesztési, közösségi tervezési, ifjúsági, illetve kulturális stratégiaalkotási folyamatát vezette.

A Madzag Egyesület és a Közösségfejlesztők Egyesületének tagja.

Köszöntsük együtt Marcit is a KTT fedélzetén!


Bemutatjuk a képzési program logóját!


Akárcsak a Közösség, Tér, Település képzés, a logó is egy hármas egységre épül. Három lábra, amelynek metszetében megtalálható a részekből összeálló egész.A projekt lényegét szerettük volna grafikusan is megjeleníteni. Láttatni, hogy közösség és tér valós találkozása hozza létre magát a települést. Mi nagyon szeretjük, hiszen olyan kifejezések jutnak eszünkbe róla, mint például az együtműködés és csapatmunka. Emellett, szerettük volna, ha titeket is gondolkodásra inspirál, játékos és kreatív.

Reméljük ti is szeretitek majd! 💚









Etno-Garden-Plitvice-Lakes-Team-Building-ruke

Ma van a Láthatatlan Munka Világnapja!



Április első keddje minden évben hagyományosan azoké, akik önkéntes tevékenységeket látnak el, s munkájukkal önzetlenül járulnak hozzá mások boldogulásához. Az önkéntes tevékenységek és különféle civil projektek ügyét mi is maximálisan pártoljuk - így keresve sem találhattunk volna alkalmasabb napot a mainál arra, hogy bejelentsük: egy ideje mi is munkálkodunk valamin a háttérben.

2019-ben útjára indul a KÖZÖSSÉG, TÉR, TELEPÜLÉS megnevezésű képzési program!

A képzés keretében remélhetőleg minél több felsőoktatásban résztvevő építész és közösségszervező hallgatót (másodsorban közösségi és civil szakértőt, a kulturális mediáció, a humánökológus és további rokonterületeken tanuló hallgatót) segíthetünk hozzá ahhoz, hogy megismerjék egymást és egymás szakterületeit, a szakmák alapelveit, egymáshoz való viszonyát, kapcsolódásaikat.
A képzési program ideje alatt szakterületközi együttműködések, közös projektek jönnek létre. Cél, hogy a képzésen való részvételt követően is maradjon meg a résztvevők közötti szakmai együttműködés.

Maradjatok velünk, részletek hamarosan!

Bemutatjuk a KTT csapatát: Molnár Aranka

Molnár Aranka közösségfejlesztő. Végzettségeit tekintve sokoldalú: népművelő, művelődési és felnőttképzési menedzser, illetve okleveles közösségi és civil fejlesztő szakember egyaránt. Tapasztalatait főleg kistelepülések, mikrotérségek közösségfejlesztési folyamataiban szerezte.

Fontosabb  szakterületek, melyekkel foglalkozott: közösségi tanulás, közösségi munka mélyszegénységben élő közösségekkel, közösségi felmérés és mikrotérségi fejlesztői munka.

Üdvözöljük Arankát a csapatunkban!